Kávé, kávéfőző és kávézó

Miért butaság az okos kávégép?

Okos kávégép bérlés

Okostelefonnal vezérelt kávégép

Internetezhet a kávéfőzőm, de nekem ettől nem lesz jobb

Az okos kávégép, az intelligens kávéfőző, amely az internethez is csatlakozhat, te pedig laptop vagy okostelefon esetleg az okostévé segítségével irányíthatod, egy fantasztikus státusszimbólum. A futurizmus egykori mesterei álmodtak hasonló kávéfőzőkről, melyet távirányítással kapcsoltak be, az eszköz fantasztikussága mellett másodlagos, hogy szinte semmi értelme.

Forró italok online

A kávéfőző vagy teafőző online, Wifi csatlakozásának beépítése egy mérnöki eredmény, melyet nehéz okosan kihasználni. Mivel az elkészült kávé élvezetéhez mindenképpen meg kell közelíteni a kávéfőzőt és saját kezűleg elvenni a frissen pörkölt szemes kávéból készült italt, nem nehezebb a kávéfőző gombját megnyomni, mint az okostelefon megfelelő applikációjának előhívása után elindítani a kávéfőzés funkciót. Ebben az értelemben még bonyolultabb is a kávéfőzés, hiszen a kávéfőző felületén egyetlen gomb vagy az érintő kijelző megnyomása után jön a kávé, míg az okostelefonon először az applikáció elindításával kell bajlódni.

Az okos kávéfőző a 21. század hírnöke

Az okostelefon vagy laptop segítségével elindított kávéfőzés után különböző extra tartalmakat, információkat olvashatunk a kávéról, esetleg a kávéfőzőről.

Hasznos, bár nem egyedi, hogy a szoftver nyilvántartja, hogy hány kávét ittunk aznap. (A Samsung Health programja is képes erre, bár egy plusz érintés szükséges hozzá).

Az okos kávégép talán legnagyobb haszna abban keresendő, hogy még az ágyban fekve elindíthatjuk a kávéfőzést, így akár értékes másodperceket is nyerhetünk a napunk beindulása előtt. Mivel a kávéfőzés folyamata: szemes kávé őrlése, lefőzés nem tart 1-2 percnél tovább, ez a fajta eszköz valószínűleg nem fog elterjedni a hétköznapi háztartásokban, bár a tendencia az, hogy minden eszközünk „megokosodik” idővel.


Miért butaság az okos kávégép? Az okos kávéfőző egy fantasztikus újdonság a szemes kávé főzésére szolgáló eszköz, mely megvásárolható a kávé boltban, webshopban, hogy otthon a legfinomabb kávéitalokat készíthesd el. Néhány izgalmas téma, mely mindenki számára érdekes olvasmány lehet: kávé főző gép bérlés, okos kávéfőző vásárlás, kávé bolt, szemes kávé eladás, kávé főzés Budapest, kávégép vásárlás.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Ivett Orosz says:

    Így van! Nekem is sokat számít kávé illatra ébredni! Már régóta tervezem, hogy beszerzem az okos kávé gépet, imádom az ilyen kütyüket. Legutóbb az okos illatosítót szereztem be, ahol én szabályozhatom a telefonomról milyen illatokat keverjen és milyen erősséggel. Ezt se hagyjátok ki, itt egy tök jó cikk róla: https://moodo.hu/miert-a-moodo-a-legjobb-elektromos-illatosito/

  2. János Rácz says:

    Azért a cikkben írt mellett van egy valóban nagy haszna: úgy ébredni hogy kávé illat van a lakásban reggel nekem sokat számít! 🙂 Szóval szerintem a leghasznosabb funkció az előre programozás 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!